KUNDERA-KVÍZ
"Anélkül, hogy tudna róla, az ember a legsötétebb reménytelenség pillanataiban is a szépség törvényei szerint komponálja életét."

Mikor született Kundera?
1929. november 30.
1929. április 1.
1928. április 1.
1920. március 30.
Milyen nyelven írt Milan Kundera 1993-tól?
lengyel
angol
olasz
francia
Az egyetem előtt a felsoroltak közül mivel foglalkozott?
színész
pincér
újság kihordó
jazz zenész
Milan Kundera irodalmi pályafutását költőként kezdte. Első elbeszélését 1958-ban írta.
 
"Ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott" - írta később.
 
Mi volt az elbeszélés címe?
Jakab és az Ura.
Én, a búbánatos Isten
Az élet máshol van
A függöny
Melyik regénye jelent meg először?
Lassúság
A lét elviselhetetlen könnyűsége
Nevetséges szerelmek
Tréfa
 
Melyik idézet származik a Lassúság című regényéből?
Anélkül, hogy tudna róla, az ember a legsötétebb reménytelenség pillanataiban is a szépség törvényei szerint komponálja életét.
Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik, az boldog.
Az ember sorsa gyakran jóval a halála előtt véget ér, a sors végének pillanata nem azonos a halál pillanatával.
Olyan világban élni, ahol senkinek sem bocsátanak meg, ahol mindenki kárhozatra van ítélve, annyi, mint a pokolban élni.
Kundera színműveket is írt. A felsoroltak közül mely színművét mutatták be Magyarországon?
Búcsúkeringő
Kulcstulajdonosok
A bolond
Két gróf, két esküvő
Kunderát hosszabb ideje az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetik. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott.
2009-ben életműve elismeréséül milyen díjban részesült?
Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítvány díja
Franz Kafka Díj
Renaudot-díj
Magnesia Litera díj
2019-ben a KÖNYV(tár)TÁMASZ Egyesület, a „Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen" Alapítvány és az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) szervezésében KUNDERA est volt az OIK-ban Karafiáth Judit és Vörös István résztvételével.
Ki volt a közreműködő színész?
Rátóti Zoltán
Bán János
Bezerédi Zoltán
Hegedűs D. Géza
0
{"name":"KUNDERA-KVÍZ \"Anélkül, hogy tudna róla, az ember a legsötétebb reménytelenség pillanataiban is a szépség törvényei szerint komponálja életét", "url":"https://www.quiz-maker.com/Q31JQOG","txt":"Mikor született Kundera?, Milyen nyelven írt Milan Kundera 1993-tól?, Az egyetem előtt a felsoroltak közül mivel foglalkozott?","img":"https://www.quiz-maker.com/3012/images/ogquiz.png"}
Powered by: Quiz Maker