MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKSÁG KVÍZ!
 

Ki ez a lány? Nos, egy szlovák tanítónő békéscsabai népviseletben 1903-ban…

75446565_439949846666589_5308108252439904256_n

(Kép forrása: https://bit.ly/2WfuTV7)

2018-ban ünnepelte újratelepülésének 300. évfordulóját az a város, amelyet Fényes Elek „Európa legnagyobb falujának” nevezett, s amely ma a magyarországi szlovákok egyik kulturális központja – gimnáziummal, kutatóintézettel és pedagógiai módszertani központtal. Melyik ez a város?
Tótkomlós
Szarvas
Békéscsaba
Mezőberény
Krúdy Gyula írta: „A város környékéről összegyülekezett nép, az úgynevezett tirpákság… mindig függetlenségi érzelmű… volt. Nem tudott folyékonyan magyarul, a magyar szót a Békés megyéből magával hozott tót idiómával keverte.” Hol élnek a tirpákok?
Budapest környékén
Nyíregyháza környékén
Nyírbátor környékén
Debrecen környékén
A magyarországi szlovák szervezetek a hazai szlovákság lélekszámát 100-110 ezer főre becsülik. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint hányan vallották magukat szlovák nemzetiségűnek?
17 693
30 690
35 208
48 519
A magyarországi szlovákság köréből olyan neves személyiségek kerültek ki, mint Áchim L. András, ifj. Tessedik Sámuel, Haan Lajos vagy Jankó János. Az alábbi magyar hírességek közül ki nem szlovák származású?
Melis György operaénekes
Závada Pál író
Sunyovszky Szilvia színésznő
Petőfi Sándor költő
Szlovák jövevényszavak a magyar nyelvben például a borovicska, gácsér, lekvár, lóca, varkocs. A felsoroltak közül melyik nem az?
kalamajka
boróka
bukta
kupec
Mi a neve az 1997 óta működő budapesti szlovák színháznak?
Verso
Vertigo
Cervinus Teátrum
Szlovák Nemzetiségi Színház
Hány szlovák nyelvű dokumentum található jelenleg az OIK Nagykatalógusában (Könyv, média, periodika adatbázisában)?
3255
5170
5802
7417
Melyik magyarországi szlovák etnográfus műve a Zsofka néni meséi (Rozprávky ňaničky Žofky) című kétnyelvű népmesegyűjtemény?
Gyivicsán Anna
Lami István
Zsilák Mária
Kruppa András
Mi címe a magyarországi szlovákok 1957 óta megjelenő hetilapjának, s egyben 2004 óta működő internetes portáljának?
Budapeštiansky Slovák
Dolnozemský Slovák
Ľudové noviny
Slovenčinár
A SlovakUm reprint sorozat első köteteként 2018-ban újra megjelent a magyarországi szlovákok első, 1978-as szépirodalmi antológiája. Mi a címe?
Výhonky
Pramene
Cestou k slovám
Chodníky
0
{"name":"MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKSÁG KVÍZ! Ki ez a lány? Nos, egy szlovák tanítónő békéscsabai népviseletben 1903-ban…(Kép forrása: https:\/\/bit.ly\/2WfuTV7)", "url":"https://www.quiz-maker.com/QAHCATPI","txt":"2018-ban ünnepelte újratelepülésének 300. évfordulóját az a város, amelyet Fényes Elek „Európa legnagyobb falujának” nevezett, s amely ma a magyarországi szlovákok egyik kulturális központja – gimnáziummal, kutatóintézettel és pedagógiai módszertani központtal. Melyik ez a város?, Krúdy Gyula írta: „A város környékéről összegyülekezett nép, az úgynevezett tirpákság… mindig függetlenségi érzelmű… volt. Nem tudott folyékonyan magyarul, a magyar szót a Békés megyéből magával hozott tót idiómával keverte.” Hol élnek a tirpákok?, A magyarországi szlovák szervezetek a hazai szlovákság lélekszámát 100-110 ezer főre becsülik. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint hányan vallották magukat szlovák nemzetiségűnek?","img":"https://www.quiz-maker.com/3012/images/ogquiz.png"}
Powered by: Quiz Maker