KVÍZ: Hétvégi TOP 5

Szenzációt láthattunk West Bromwichban. A 95. percben Alisson kapus is feljött az utolsó liverpooli szöglethez, mivel a mérkőzés 1-1-re állt. Láss csodát Alexander-Arnold beadása éppen a brazil hálóőr kobakját találta meg, ő pedig védhetetlenül bólintott a hálóba. Rengeteg meccset hozott vissza a 90. perc után a sírból Jürgen Klopp csapata idén. Na, de szám szerint mennyi gól esett a „vörösök” meccsein a hajrában?
25
31
38
45
Jadon Sancho a Dortmund játékosa két gólpasszt is kiosztott a hétvégén a Mainz elleni 3-1-es győzelem során. Ezzel a fiatal sztár már zsinórban a harmadik szezonban lépi át a 10 asszisztos határt. Kitaláljátok ki volt a legutóbbi angol játékos, aki három egymást követő idényben legalább 10 gólpasszt adott?
Paul Scholes
David Beckham
Steven Gerrard
Frank Lampard
Az idei FA-kupát a Leicester City nyerte, miután egy bombagóllal felülmúlta a Chelsea együttesét. 2013-ban a Wigan volt az utolsó csapat, amely története során először emelhette fel a trófeát, azonban már a „rókák” is FA-kupa győztesnek mondhatják magukat. De vajon hányadik együttes az övék, amely megszerezte a végső győzelmet?
44
48
50
55
A Manchester City a biztos bajnoki cím tudatában sem vette félvállról a Newcastle elleni bajnokit, és 4-3-ra nyerni tudott a “szarkák” otthonában. Ezzel 23 idegenbeli győzelmet számlálnak már a szezonban, ami abszolút csúcs az összes angol sorozatot figyelembe véve. Mit gondoltok, melyik csapat rekordját állították be Guardióláék?
Manchester United
Notts County
Derby County
Arsenal
Az Eibar a hétvégi 4-1-es vereségének következtében elsőként búcsúzott a La Liga-mezőnyétől, jövőre a másodosztályban folytatják. A sorozatban már csak három olyan csapat van, amely még sosem esett ki az első osztályból.
Real Madrid, Barcelona, Atletico Madrid
Real Madrid, Barcelona, Athletic Bilbao
Real Madrid, Barcelona, Sevilla
Real Madrid, Barcelona, Valencia
A Villarreal, Gerard Moreno vezényletével 4-0-ra lemosta a pályáról a Sevillát. A spanyol támadó már a 23 gólját szerezte a bajnokságban, csak Messi előzi meg őt a rangsorban. De ki lehetett az utolsó spanyol játékos, aki ennyi gólt ért el a La Ligában egy kiírásban? Annyit segítünk, hogy a 2013/14-es szezonban 27 volt a bűvös szám.
Fernando Torres
Raúl
David Villa
Diego Costa
A Barcelona tavaly nyáron potom pénzért vált meg egyik legeredményesebb támadójától, Luis Suáreztől. A 34 éves uruguayi csatár nem állt le, az Atletico Madridban ugyanúgy ontja a gólokat, mint tette azt a katalánoknál is. Győztes találatot szerzett, szám szerint a huszadikat, és egy lépéssel közelebb hozta a „matracosokat” a bajnoki címhez. Szerintetek hány olyan spanyol szezont tudhat maga mögött Suárez, amikor legalább húsz alkalommal megzörgette az ellenfelek hálóját?
2
3
4
5
Az AS Roma 2-0-ra verte a Laziót a fővárosi derbin. Az egyik gólszerző az egykori Barcelona és Chelsea sztár: Pedro volt. Ezzel 33 évesen és 291 naposan ő a legidősebb játékos, aki gólt szerzett Roma – Lazio párharcban. Kit előzött meg?
Miroslav Klose
Ciro Immobile
Senad Lulic
Francesco Totti
Robert Lewandowski megszerezte a 40. gólját a szezonban, ezzel pedig egy legendás játékos rekordját állította be, amely az egy szezonban elért találatokat illeti. Ki lehet az?
Klaus Fischer
Jupp Heynckes
Gerd Müller
Claudio Pizarro
Kylian Mbappé felépült a sérüléséből, és ha már kezdett, be is talált a kapuba. De vajon hányadik gólját lőtte a 2020/2021-es szezonban a PSG színeiben, minden sorozatot figyelembe véve?
26
35
40
44
0
{"name":"KVÍZ: Hétvégi TOP 5", "url":"https://www.quiz-maker.com/QTGXHLJ5H","txt":"Szenzációt láthattunk West Bromwichban. A 95. percben Alisson kapus is feljött az utolsó liverpooli szöglethez, mivel a mérkőzés 1-1-re állt. Láss csodát Alexander-Arnold beadása éppen a brazil hálóőr kobakját találta meg, ő pedig védhetetlenül bólintott a hálóba. Rengeteg meccset hozott vissza a 90. perc után a sírból Jürgen Klopp csapata idén. Na, de szám szerint mennyi gól esett a „vörösök” meccsein a hajrában?, Jadon Sancho a Dortmund játékosa két gólpasszt is kiosztott a hétvégén a Mainz elleni 3-1-es győzelem során. Ezzel a fiatal sztár már zsinórban a harmadik szezonban lépi át a 10 asszisztos határt. Kitaláljátok ki volt a legutóbbi angol játékos, aki három egymást követő idényben legalább 10 gólpasszt adott?, Az idei FA-kupát a Leicester City nyerte, miután egy bombagóllal felülmúlta a Chelsea együttesét. 2013-ban a Wigan volt az utolsó csapat, amely története során először emelhette fel a trófeát, azonban már a „rókák” is FA-kupa győztesnek mondhatják magukat. De vajon hányadik együttes az övék, amely megszerezte a végső győzelmet?","img":"https://cdn.poll-maker.com/65-2840688/000-9a463q.jpg?sz=1200-00000003391000005300"}
Powered by: Quiz Maker