A Föld napja - Kitől származik az idézet?

„Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád. Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád. Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát. Kis madárka száll reája, ingyen hallgathatod szavát. Ültess fát!”

„Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel mesékről álmodom, ha jő az éjjel. A lombjaim közt almák aranya. Mindig csak adnék, én, örök anya.”

„Nincs nekem kedvenc virágom, melyik szebb, nem prédikálom. Mind szeretem én a fákat, amennyit csak szemem láthat. Szeretem, ó a fanépet, a fák is oly szépek, szépek. Nem mások ők, nézz csak rájok: Égig érő zöld virágok.”

„Ha bükklevelecskét bont a Tavasz, s ágakban nedv kering; Ha fény fut az erdei vadvizeken, s facsúcsot szél legyint; Ha jól kilépsz, s izlelgeted a csípős hegyi levegőt- Akkor gyere! Hozzám visszagyere! És mondd: Mily szép ez a föld!”

„A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.”

„A kisebb tó, a fok mögött. A nagy víz hajdan erre járt. Levendula-mezők között látni a geológiát.”

„Messze, hol az ég a földet éri, A homályból kék gyümölcsfák orma Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop, Egy-egy város templomának tornya.„

„Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál?”

„Ha hátizsákos embereket látok kirajzani a hegyekbe, olyan boldog vagyok, mintha ajándékot kapnék… Szeretnék mindenkit megmozgatni s kilódítani ebből a füstös, fulladt, gyűlölködő és irigykedő városból. Menjetek ki a természetbe s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz, mint a növény s az édes, szép mezei állat."

„Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, az ég derűs, nincs homlokán redő, utak mentén virágzik mind az ákác, a csermelynek arany taréja nő s a fényes levegőbe villogó jeleket ír egy lustán hősködő gyémántos testű nagy szitakötő."

„Nem mindenre a természet, az anyaföld tanít-e minket? A földnek szíve van. Aki ráborul s fülét odaszorítja közös tápláló anyánk barna testéhez, rejtélyes dobogást hall alant, mintha egy óriási kalapács tompa ütései volnának, száz mérföldnyire mélyen belsejében; a szíve dobogása az. A föld gondolkozik is. Gondolatai a virágok. Avagy honnan van az, hogy ez elhagyott rengetegben, hová emberi kéz nem ültette, hová madár sem viszi a magvát, egy nap ezer meg ezer soha nem látott színű és alakú virág támad magától? A föld költészete ez! Az ő új gondolatai! És ha gondolkozik, ha szíve van, érezni is kell tudnia, bánatának, örömének lennie. Nagy szárazság idején keble fölrepedezik s mint a szenvedő anya emlőin a gyermek, növényzete elsínylik, elsatnyul, míg ellenben harmatos hajnalon egész valója vidám mosoly. És növényzete: a virágok, fák, füvek is mind éreznek, mind gondolkoznak, s mindnyáját összekapcsolva tartja a szeretet nagy eszméje. A földet szereti növényzete, ő pedig a felhőt és napsugárt."

"A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres."